KEZDŐLAP
Történeti áttekintés
Hírek
Sárkányhajó Roadshow
Edzők, munkatársak
1 %
Fényképalbum
Versenyek, eredmények
Arhívum
Kapcsolat
Támogatóink

 

Tovább >>>    

Események képekben
Graboplast Maraton Bajnokság, Győr, 2013. május 17-19.
Patent Sárkányhajó Roadshow, Győr, 2013. május 11.
A hónap utánpótlás műhelye 2013. február 26.
Hírek

Az Ifjúsági és U23 Európa-bajnokság győri résztvevői 4.
   

Lantos Ádám

Sprinttávokon eddig is jól szerepelt, felnőtt válogatón elért eredményei alapján az esélyesek között tartották számon 200 egyesben, illetve párosban. 

Tovább..
Az Ifjúsági és U23 Európa-bajnokság győri résztvevői 3.
   

Péter Kristóf
„a rajtnál éreztem hogy meg fogjuk nyerni”

Hosszú csend után nem is akárhogy ”tértek” vissza a kajak élvonalába az U23-as kajakosaink, hiszen rögtön három  –  közülük kettő olimpiai - számban állhatnak rajthoz. Péter Kristóf már fiatalon is mutatta tehetségét, ifi világbajnokságon indult, most pedig az u23-asok mezőnyében mérheti össze a tudását Európával. 

Tovább..
Az Ifjúsági és U23 Európa-bajnokság győri résztvevői 2.
   

Németh Gergő
„Aranyért megyek”

Évek óta kiemelkedő eredményekkel öregbíti egyesületünk hírnevét. Tavalyi évben tagja volt a 3. helyezett felnőtt négyesnek a canadai Vb-n 200 méteren, párjával Nagy Péterrel 2. és 3. helyet szereztek az U23-as EB-n, és ezen eredmények alapján edzőjével Szabados Krisztiánnal joggal várhatták a győzelmet. 

Tovább..
Az Ifjúsági és U23 Európa-bajnokság győri résztvevői 1.

Farkasdi Ramóna
 „ Úgy érzem egy hullámhosszon vagyunk”

Farkasdi Ramóna, a Győri Vizisport Egyesületből az egyetlen női induló az idei Ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon. A moszkvai megmérettetésen három számot - közülük kettő olimpiai - indul, ennek kapcsán kérdeztük.

 

 

Tovább..
Kiválóan szerepeltek a Graboplastosok az U23-as válogatón
   

Győri szempontból sportágtörténelmi pillanatoknak lehettek tanúi azok a győri szülők és szurkolók, akik ellátogattak a hétvégén Szolnokra, az U23-as EB válogatóra. Teljesítményük alapján 5 fő, U23-as versenyzőnk biztosította helyét az ifik mellett a moszkvai Európa-bajnokságon induló csapatban.

Tovább..
 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15 [16] 17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33




VERSENYNAPTÁR
2013. május 22., szerda
Júlia, Rita
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
             
 
 

2013. május 25.
II. Sárkányhajó Roadshow
Balatonfüred

 

2013. május 24-26.
I.Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Európa-és Világbajnoki Válogató, Ifjúsági Rangsoroló
Szeged

 

2013. június 1-2.
Országos Diákolimpia, Főiskolai és Egyetemi Bajnokság
Sukoró