A hétvégén rendezték meg szegeden a II. Felnőtt Világbajnoki Válogató és Felnőtt Magyar Bajnokságot, ahol az indulóknak lehetőségük nyílt bebiztosítani helyüket a Poznanba induló VB csapatba. Kammerer Zoltán és Széles Gábor mellé Nagy Péter is kivívta a rajthozállás jogát.
Szombaton rendezték meg az ezerméteres döntőket, ahol K-2 1000 méteren Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos könnyed versenyzéssel győztek, C-2 1000 méteren pedig a Széles Gábor Varga Dávid duó harmadik lett, ezzel biztosítva be a helyüket a világbajnokságon induló ezres kenu négyesbe.
Vasárnap az 500 és 200 méteres finálékat rendezték meg, ahol ötszáz kettesben Kammerer Zoltán most Kucsera Gáborral diadalmaskodott. A kenu ketteseknél Szélesék esélyeshez méltóan verték meg az olimpián is induló Sáfrán testvéreket. Az Ő győzelmük is várható volt, nem úgy mint a kenu egyeseknél, ahol Nagy Péter bő két másodperccel győzte le az első válogatót nyerő Korisánszky Pétert. Az Ő csatájuk még nem ért véget, kedden kerül sor a végső összecsapásra, ahol kiderül, ki képviselheti a magyar színeket Poznanba C1 500 méteren.
200 méteren Nagy Péter C-1-ben harmadik lett, ezzel már biztosan bekerült a 4X200as váltóba, Kovács Gergely, Horváth Gábor és Bozsik Attila mellé. Ugyanezen a távon a kenu ketteseknél Lantos Ádámmal mindössze 87 ezredmásodperccel maradtak le az aranyéremről. Ezüstérmük mindenesetre bíztató, hiszen ez az egység indul majd az U23-as Európa-bajnokságon is. K-2 200 méteren Kadler Viktor Dudás Miklóssal másodikként ért a célba.
A válogatóversenyen kívül Széles Gábor 500, és 1000 méteren is tagja volt a magyar bajnok kenu négyes egységnek, Kammerer Zoltán pedig 500 és 1000 méteren győzött a kajakosoknál kajak négyesben.